Egy maszk mögé bújt egykor.Fekete-fehér álarc volt az.Láttam... szemben ült velem a metrónszakállas szatír, kicsit kopasz.A tükörben láttam az arcát.A maszk mögül röhögött, vihogottrám. Egy másik kocsiba szálltát. Megálló metrók, a fék csikorogs én újra látom őt…

Gyönyörű nő nekem ő.Csillog az esőcseppektőla haja, kényelmes heverős juhász, vadakat terelő.Ő az őszi fa nekem.Minden lángoló levele ölels tavasszal rajta új virág teremegyenlő nekem az éggel s földdel.De annyi a nőn az olcsó ékszer.Eljön a nyár, mely szárítja…