Gyönyörű nő nekem ő.
Csillog az esőcseppektől
a haja, kényelmes heverő
s juhász, vadakat terelő.

Ő az őszi fa nekem.
Minden lángoló levele ölel
s tavasszal rajta új virág terem
egyenlő nekem az éggel s földdel.

De annyi a nőn az olcsó ékszer.
Eljön a nyár, mely szárítja haját.
Szakadt bőrfotel, törött juhász-bot.

Az erdőtűzben gyorsan ég el
minden egyes elágazó barna faág.
Fekete ég, s a termőföld? Kopott...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.