Úgy ütköztünk frontálisan,
hogy mindkettőnknek szíve: Ősz!
Nyárból a tavasznak távirat
S felettünk mindkettő szinte győz.

Én ismerem a szövetséged
a levelekkel, hogy bekeríts,
de szívünkben egyesével
hajt ki most a lila kikerics.

Szívem: rád illő ruha, elhasznált.
Az Ősz: ez a hideg bársony,
ha veled vagyok: nem hat rám.

S bár fennakadunk miegymáson,
mint az erdőben a falevelek,
úgy fekhetnénk mi egymáson!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.