I.

Hajad holló megkötött szárnyakkal.
Ha szélnek eresztenéd messze repülne
s szemem az elszálló látványra ülne,
míg vissza nem szállna hófödte válladra...

Válladra, mit fed fehér hó,
hova hajtanám fejem,
s éj-sötét, bársony takaró
lenne a holló nekem.

II.

Lábaid masszív korinthoszi oszlopok.
Fáradt utazóként fekszem árnyukba.
Időn, s téren szívemmel átnyúlva
talpad mellől kis törmeléket lopok...

Törmeléket talpad mellől.
szétszórom az álmomban,
hogy ha az oszlop majd eldől,
zuhanjon a vándorra.

III.

Szemed steril, lágy-kék, hideg tenger.
A gödrök alatta: eső mosta árkok.
Egy szabad szoba kulcsára várok,
hogy megszállhassak tenger-tekintetedben....

Tekinteted szálloda.
Szemhéjjad egy nagy kert és e
csillogó víz számomra
mély-kék titkok kerítése.

IV.

Lágy-kék tengerek, masszív oszlopok.
Egy város felett a holló köreit rója.
Én egy falóban ülve egyre csak várok.
"Lehetnél-e az enyém Trója?"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.