Itt ülök síró szobámban
e nyikorgó, romos széken.
Lába törött, színe kopott.
Merengek esszéken.

Sokan ültek már e széken,
s sok alatt tört sírva össze
verset írva, hosszú éjen.

Itt ülök síró szobámban.
A szék előtt bomladozó asztalomon
gyertya fénye terül el
míg farigcsálok vas-dalomon.

Sokan merengtek az asztal
felett azon: mi marasztal?
Hát a nehéz vas-dal talán?

Itt ülök síró szobámban.
A asztalon az égő gyertya
csonkja lassan álomba merül.
Papírra vetett fénye ergya.

Sokan nézték végig a
gyertyafény vetület halálát.
A sötétben a betűket se találták.

Itt ülök síró szobámban
a papírjaim: foszlányok.
Tépett, álmos szeretők
kikre leírom az országot.

Sokan írtak már e lapra.
Sok ágyat jártak meg
a ráncos szeretők.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.