A Deák tér ma üres.
A földből kinő a csend
s termése cseppekben
hullik a fűre.
Dérként ölel itt lent

a fagyos földön, ahol ülök.
A hidegtől magamból kifordulva
a részeg utcalámpákra
vetülök.
s közben az utak is lágy csendbe
borulnak,
oly boldoggá teszi őket ez
a magányos tortúra.

Roskadozik felettem minden ág
s mikor nem bírják tovább
leszakad a némaság.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.