Egész éjjel csaholtak a kutyák.
Fekete titok mászott -e külvárosi éjben-
a kertek alatt. Egy pillanatra
megállt a félrecélzott lámpafényben,
s tovább kúszott a csendben fáradtan.

Az ablakból néztem. Félig láttam csak
a magány, s a bú e torz sziámi ikrét.
Az utca remegett. Tán régóta itt élt,
vagy csak a ferde fény alatt gyorsan átszaladt.

Vakítón csillogott. Nála én szebbet
nem láttam még soha az életben...
Hogy megfürödjön bennem ferde fény lettem.

Bámultam vágyva, hogy csodalátom lássa.
Egy végtelenített, kivágott képkocka volt.

Asszimilálódó kutyák halkuló csaholása.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.