Most csak nézlek megint, s te nem
veszed észre. Az arcodba
betonozom tekintetem,
hófödte mosolyt karcolva

belé. Maradj nekem vágynak
vörösen viháncolva még,
hol a szenvedély nem fájhat.
Importált érzés-hordalék

vagy nekem e konténerben,
az elfáradt, izzadt szívben.
Forró parázs: ott ég bennem.
Füstjel eme vers, hát szívd be

magadba most az orrodon.
Vegyüljön csak a véreddel!
Instabil szavak. Gondolom,
pusztán léteddel éred el

e hatást nálam. Te ihlet
vagy. Holt mezőn egy tulipán.
Tudtodon kívül hát így lett
szellőidből nagy hurrikán,

miben forgok nézve arcod,
s a vágy száradó betonját.
Füst, parázs, és égő karcok
rajta. Majd évek eloltják...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.