Magasan száll egy sirály,
gyengéden ölelik a viharfelhők.
Alatta több száz kihalt erdő,
s néha mező, mi oly sivár.

A kecses, hó-madár szárnya
izgatottan verdes, akár szíve.
S még egyszer feltűnik színe,
mielőtt az ég magába zárja.

Felette fekete fellegek. Vár
egy lángra, mi szemében szétszakad.
Megtépték a tollait már

e fekete felhőkből ömlő szavak,
mert bármilyen magasan száll,
árnyéka mindig a földhöz ragad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.