Kifordulnak némán itt a mák.
Aprók és szinte színtelenek lesznek,
mint a mák.

Az idő síne zúgva meginog.
A balansz érzet megszűnik.
Megint ott

állunk a peronon. Te és én,
mint végtelen zsinóron két kötéltáncos.
Lekésném

a holnapokat, de nem indulnak.
A ma két vonat közti holtidő.
Még dúlnak

felettünk az Istenek mérgesen.
Én, mint egy kattogó fémkerék
szétesem.

Blicceltünk eddig koszos WC-kbe
bújva. Imádkoztunk, hogy a mák
érjék be

a csatlakozást. Sóhajt a váró.
Én beletörődtem, -de te még
anyázol-

hogy nem mondják be a több napos
késést. Csak ölelj meg... vagy
lőj agyon,

vagy inkább taxit hívj nekem,
mert lassú kerékként e repedt, rozsdás
síneken

kifordulnak némán itt a mák.
Aprók és szinte színtelenek lesznek,
mint a mák...

Amit a sínek közé szórtak...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.