Férgek kúsznak a magyar zászlón,
a kokárdákat molylepkék rágják.
Hajléktalanok a tavaszt várják,
elpárolog a liszt a padláson.

Patkányok másznak tobzódó tetemek
között. Hegedűk s pajeszok sírnak
turulok karmai között a sírban.
A vakság s konokság mindent betemet.

Az értelem fényes fémje rég elkopott,
nem bíznak már a látók szavában.
A sírban hegedű mellett pajeszos szónok.
 
Férgek hemzsegnek egy drága bőrkabátban.
Körbenézek, s büszkén mondom:
én soha nem lelem meg a honom e hazában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.