A

felejtés rezzenéstelen tavaiban
egy alma lehetnél, mi nem merül el.
Nyammogó kukacok a süllyedő tavalyiban.
Egy cinege vagyok a parton, ki fülel,
s csőrével téged felkapna gyengéden.
Itt a parti fák alatt alszik az éden.

Érett gyümölcsbe kéne harapnom,
vagy a túlerjedtbe belehalni végre
a te fád alatt, az idilli parton.

Kén-e létezésed szememnek, ha
én e világban mást nem akarok látni.
Ne higgy benne, hogy szeptember van,
e pusztulásban a legjobb eggyé válni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.