A színek halvány szandálokban
szaladnak most Pesten át.
Felgyulladnak az álmokban,
majd mind megfojtja önmagát.

Öröm csöpög a sárga házak
falairól fekete pocsolyákba.
Sok madár dalolva lázad.
A bús patakok csobogása

mosollyá válik fülünkben.
A szánk néma, s nem mozog,
ahogy Pestre fekszik a szürkület.
Magamban magányt hordozok.

A Gellért-hegy: egy szürke ív.
A sötétben alszanak a színek.
Ma minden pozitívan negatív.
Tavaszi éj, életlen szike.

Az ősz tavaszodik itt bent.
Az idő géppuskával áll,
Pest megkötött kézzel. Mindent
elönt a szivárvány-halál.

A tavasz tényleg egocentrikus:
a nap fényében olvad el,
míg a tarka óra metrikus
lövésekkel tovább tüzel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.