Kérlek légy az én vörös almám!
Elér ez? Olvasol? Hallo! Hallo!
Lomha szívem az üres fán rádtalál.
Lennél fehér folt a fekete falon?

E reménytelen szavak hullnak rá
szegény márvány szívemre mikor
nekem vágod szemeid. S bénul a láb.
Egy reménytelen szó... tégy bármit vele:

"Kellesz!" Zárj be magadva, s tégy szabaddá!
E selejtes vers csak törött kacat.
Most velem jössz e papírba zárva haza.

(Hisz bíbor betűid válltak szavakká,
s szavakból épültek sorokká benne.
Minden, minden a tiéd, s bárcsak
így egyszer tán az enyém is lehetne...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.