Ülök a parton.
Nézem a Dunát, ahogy
kavarognak a habok.
A csobogása most
sejtelmes sanzon.

A parton ülök.
Végre tavasz van.
Énekelnek a madarak,
s ahogy hangjuk szétesik,
én félénken fütyülök.

Ülök a parton.
A rügyeket, mint nyers szalonnákat
kezemmel: e korhadt ággal
a kialvó lángok
fölé tartom.

A parton ülök.
Magamban már látom az őszt.
Színes levelek, s a növésben 
megállt virágok közt
lecsukom a szemem,
s elszenderülök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.