Szorozlak magammal. Te ossz el.
E végtelen tört legyen örök őszünk.
Tudom, talán kicsit nonszensz,
még sincs közös többszörösünk.
Tegnap én álltam a négyzet sarkain.
Próbáld csak ki! Állj csak ma te ott!
Ott felezőkről szóló lágy zenét hallani.
Mindig is utáltam a fránya matekot.
Némán, nagyon figyelve hallgat
a számológépben az a szar elem.
Mik vagyunk? Két üres halmaz
miknek uniója e szerelem?
Folyton sír ez a felesleges ég.
A csillagok apró irányított gráfok.
Ez a meg nem szűnő merőlegesség
a szívemre most erősen ráfog.
Ha kivonsz magadból csak köd marad.
Ha magadhoz adsz, az kb nulla.
Itt állunk az eresz... a gyök alatt
a síró égtől el, egymáshoz bújva.
Ha te negatív, én abszolút érték.
Próbálj pozitív lenni: velem egyenlő.
Végül a "végtelent" is utolérték
ezek a papucsban rohanó esztendők.
8 hónapot? Én fordítanám 90 fokkal.
Aztán tükrözheted, ahogy akarod.
Az egyenletünk pont 730 oldal.
Te kitevőm vagy, én az alapod.
Szívjuk be ezt a megfeszült légkört,
ha az elmúlás is a tavaszé végül.
Olyanok vagyunk kb., mint két tört
elosztva egymással maradék nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.