Ma láttalak először,
s mint e szeptemberi heves
szél az ablakból, előtör
e vers
sikítva belőlem.

Kezeink pár centire
feszültek meg egymástól.
-Szorítsd az enyémbe, ide
mielőtt megfázol...-
gondoltam.

Ugyanaz az árnyalat
e két kézfej: törzs-barna...
Ilyen lett a nyár alatt...
A fejedet
döntsd balra,

hogy közelebb legyél!
Hogy ne érezzem e hideget!
Az ősszel váljunk eggyé!
Ezt akarom,
elhiheted.

Ha látlak itt a jövő héten,
közelebb csúsztatom kezem...
S tán majd jobbra dőlök éppen,
hogy a neved
megkérdezzem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.