Visszatérni valahova,
hol sosem voltam még igazán.
A néma csendben álló szoba,
a megfagyott, régi kazán,

az otthontalan ölelések,
a honvágy keltő, távoli tűz,
életlen, zord konyhakések.
Az udvar fehér bárszékén ülsz.

Felismerni az ismeretlent:
Egy eddig megbúvó ráncot a
homlokban idegen istenemen.

A kihűlt holdon barna foltok,
csillagokat szór szét az éj.
Roskadozó, rekedt polcok,
reszkető délkeleti szél.

Magát ringató karosszékben
ül a semmi, s méreget.
Szívemen egy halom bélyeg.
Mit messze küldtem? Szétesett.

Átkarolni a test nélküli
tárgyakat. A túl nagy semmi
hallatán újra megrémülni.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.