Néha a tükörben nézem magamat.
Kopaszodó fejem tetejének
hamuvá való porladását
szinte látom benne.
Mintha átok lenne.
Átok, melyet Ő küldött rátok,
hogy holt eszméim lássátok
a tükörben, mikor belenéztek.

Mikor belenéztek, engem láttok
S holt eszméim. S ha én bele nézek
Kopaszodó fejem mögött titeket
véllek felfedezni.
Amint holt eszméimnek hangot ad.
Hangot ad a zárt szátokból áradó
üvöltő csend.

Holt eszmék...
sínek között, fejbe lőve,
tövis koronával, máglyán égetve,
trónról lezuhanva
s a patakba fulladva.
Agonizáló eszmék néma üvöltése.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.