I.

Hirtelen jöttél, mint az őszi szél.
Megfontolatlan érzés-hordalék.
Egymáson heverő, félénk szavak.
Ajkadon szinte még más csókja ég.

Egy szétszórt épületben kutatlak
nyáladzva, mint egy kiszáradt kutya.
Szemedet keresem, hogy szomjam
oltsa a könnyek végtelen kútja.

Csak te végy magadhoz. Más
nem kell. Inkább megdöglök egyedül.
A pilisi hegyek zúgó csendje
tetememre
örökre, majd mint takaró terül.

II.

De csak jelen van. Kereslek. Hiába.
Kiáltja a szükség hangos szavait.
Szimatolok, de illatod látens,
vagy csak túl erős a semmi szaga itt.

Négylábon kúszom. Sánta vagyok.
Instant szél fúj. Feléd fúj remélem!
Gazdája lettél e kölyökkutyának,
csak nyelvemmel arcod el még nem érem.

Túl hirtelen, s túl sebes szellő az,
mely szívemet csak feléd hajtja.
Még ki se mondtad, hogy nem kell
egy kóbor kutya,
de én már szeretnék túllenni rajta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.