Emlékszem mikor először
megragadtam a kezed.
Úgy éreztem, a semmi súlytalanságában
sétálunk, gondok
és kötelezettségek híján.

S most?
Könnyeim a semmi súlytalanságába
hullnak.

Emlékszel rá, mikor először
megragadtam a kezed és
elsétáltunk a semmibe?

Most visszamennék,
s talán nem így döntenék.
Örökre súlytalanok maradhatnánk.
Te meg Én.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.