Tegnap villamossal mentem át az Árpád hídon.
A nap rám mosolygott az irodaházak
tükröződő ablakai mögül.

Ő levetkőzött előttem, s láttam Őt
teljes valójában. Minden csontját és
porcikáját megfigyeltem, és elraktároztam
a szívembe.

Délután 12 órakor, egy vonat vígan vágtatott
ki a Nyugati Pályaudvar első vágányáról.

Ma reggel feketébe öltözött,
mintha gyászolna valakit.
A nap is a szürke felhők mögé bújt
s még kilesni sem mert onnan.

A fákról lehullottak a levelek s törzseiket
mintha fekete festék fedné.
Az utcákon sem működik a fény. A mesterséges
világítás. Minden sötét.

Éjjel 12 órakor, egy vonat zaklatottan zakatol
a Nyugati Pályaudvar első vágányáról
s áthajt fejünk fölött,
Fekete fények között.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.