Kint már lehullottak a levelek,
de ajkadon még a nyár csorog.
Szívedben egy vonat ácsorog
indulásra készen. A szemedet

lehunyod és elindulunk a forróságban.
Októberi szél fúj, s a peronon
sem áll senki, túlteng a feromon
benned. A zivatar után a sárban

meredek magam elé. Talán
illúzió volt: a peron, a vonat
s te, szemhéjam falán.

Az ősz nyári érzést vontat
az ajkadon. Az elmúlás végtelen karán
te az öröm nekem most vagy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.