Ősz: a tél és nyár színpompás víg viaduktja.
Ősz: te az évszakok városának kihalt útja.

Ősz: félbetört antennánk, mi sivár képet sugároz.
Ősz: távozó komornyik, ki hűtlen lett urához.

Ősz: te agonizáló, szívrákos, bús költő.
Ősz: hogy nyíló tavaszi virágként, nősz te ki a földből.

Ősz: kifogyó tollunk, utolsó halvány szava.
Ősz: eltévedt utazó, nem juthatsz már haza.

Ősz: csökkenő alkotó kedv, a természet költői válsága.
Ősz: az elmúlás autópályájának gyors-sávja.

Ősz, a tél a szépségedet irigykedőn visszavárja.
Ősz: te, a mi égő fánk első leeső vigaszága.

Ősz: a lángoló felhők végtelen-szerű dagálya.
Ősz: a lángoló felhők hajóján te: a gálya.

Ősz: éltet a szépséged, így már nem is zavar ha
tudom is, hogy megölsz Ősz...eltemetsz az avarba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.