Az ég olyan most, mint egy
kék papír. A színek széles
skálája. Az alja szinte
azúr, a teteje az űr. Véres
alján még parázslik a nap
lángja, mely csókot dob a haza-
felé tartó munkáslányok kezére.
A fák fekete ágai úgy hajolnak
bele, mintha a tengerben fürdenének.
A hideg csókolja arcom, amint felnézek
a keskeny holdra, mely olyan, mint egy
vágás ezen a kék papírfecnin.
A lámpák fényei kis pöttyök, mint a
a lapra firkantott egy-egy sárga
pontocska. A szél erősen fúj és csak
ez a kék papír tud itt állni sziklaként.

                                           Ezen kívül minden gondolatot elröpít
                                           az Úr frissítő tüsszentése.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.