Sötét ez a folyosó.
koromsötét. A csempére
valószínű valami víz ömlött.
Nagyon csúszós. Vigyorgó
virágok hajtanak a csempék
rései közt s lehullajtják
leveleiket a földre.
Tán rózsák lehetnek, tán
csalánok. A lényeg, hogy
szúrnak. Nagyon szúrnak.

És itt jössz velem szembe.
Ezen a vizes
csempén szaladnál felém
karjaidat kitárva, de
megcsúszol s belém esel.
Vagy tán én esek beléd,
vagy mi egymásba a
rózsaszirmok között nevetve
a földön. Talán én
te vagyok. Legalábbis neked
biztos, hogy nem Ő.

De magamnak:
Én én vagyok
Én...én...én.
S nekem te se vagy Ő,
így én is megcsúszom a végén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.