Rám mosolyog este ezer sárga szeme.
A köd mögé bújik, mint szemérmes aktmodell.
A szél süvítése most füleimnek zene,
akár a villamos kattogása.Ölében alszom el

s föl se kelnék már. A Duna mint örömkönny
csordul végig arcán. Én tudom: a pillanat
hogy megfogja kezem, nem tarthat örökkön,
de csak engem szeret, míg nem jön a pirkadat.

Reggel zajos utcáin románcunk véget ér
Ma éjjel az enyém! Táncolok vele tán,
majd csókot hintek szájára s annyit kérek még,

hogy emlékezzen, ha ráült a hajnal dere már.
Pest, olyan gyönyörű vagy így e tél
Csupasz és sajgó, de oly karcsú derekán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.