Magyarhon. Végtelen puszta.
Kihalt tájak, tehén-hugyszag.
Az alföld alkonyati üressége
a szívünk üressége.

Magyarhon. Füstölő városok.
Égig érő szemétben gázolok.
A hajléktalanok remegnek éjjel
a szívünk is remeg éjjel.

Magyarhon. A Balkán ráncos keze
ölel s lassan eltör. Nem enged.
Fekete ország ez... FEKETE!
A mi szívünk is fekete!

Ó egy város, ó csak egy nép.
Ó csak egy álmodó vidék!
Rabsorsunk milyen mostoha,
hogy szívünk nem hagy el soha.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.