Az emberek, mint bús, őszi tölgyek
állnak a metrón. Belül percenként
kivirágoznak, majd újra eldőlnek.

Az emberek, mint hangok egy kottában
állnak a metrón. Belül percenként
mélyek és magasak furcsa váltakozása
lesz úrrá rajtuk.

Az emberek, mint kifogyott tollak
állnak a metrón. Belül percenként
kipróbálják magukat, hogy működnek-e
s közben a papíron áthatolnak.

Az emberek, mint realista képek
állnak a metrón. Belül percenként
ugrani próbálnak, de vissza esnek e
naiv felvetések.

Az emberek, mint fénylő csillagok
állnak a metrón. Belül percenként
kialszanak, majd megint mind ragyog.

Az emberek, mint örökké múló percek
állnak a metrón. S belül percenként
úgy érzem, belőlük egyet visszaszerzek.

Az emberek, mint a metrón álló emberek
állnak a metrón.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.