Hárman voltunk...
Szívünkben égett a "forradalom" lángja.
Hárman voltunk...
Lázadók, korlátoltak és szabadok.
Ültünk a padon.
Ültünk a padon s én vártam. Vártam, hogy egy csillag
érkezzen, kitárja beton szárnyait s
elvezessen oda, ahol valami ÚJ születik.
Valami ÚJ születik.
Hárman voltunk és ültünk a padon.
Szívünkben égett a lázadás és a szabadság.
"Forradalmárok" voltunk.
Amikor lepöcköltük cigarettánk hamvait úgy éreztük,
hogy életünk egy-egy darabja hull a földre.
Ott ültünk és én vártam a csillagot.
A többiek talán valami túl földit vártak.
Egészen mások voltak mint én, de teljesen
ugyanolyanok.
Ők is vártak egy csillagot. Fehér, arany szárnyú
csillagot, kinek tekintetében álomba szenderülhetnek.
Örökre.
Puskák dördültek a szívemben akkor, s úgy éreztem,
már soha sem jön a csillag. Vérem a papírra folyt.
Hárman ülünk most a padon. Szakállas, csonka vénemberek
vagyunk. Szemünkben ég a szabadság
és a fájdalom.
Eljön-e még a csillag?
Én beérném az arany szárnyúval.
Nekik jó lenne a betonszárnyú is.
Hárman vagyunk s nézzük életünk hamvait és
a csikkeket a pad alatt, amik mint halott
katonák fekszenek egymáson.
Hárman vagyunk... Hárman voltunk...
A csillagok leszakadnak az égről és a
vérben úszó, kezetlen katonák szívébe fúródnak,
ahol fényük kialszik. Ott ülünk. Hárman.
Arcunkkal a falnak dőlve várjuk az utolsó lövést.
Hárman.
Hárman voltunk... Hárman vagyunk... Hárman leszünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.