Szájkosaras kutyák csaholnak morogva.
A lemenő nap fénye fekete, mogorva.

Halott levelek úsznak a Dunán.
Közelít a tél, így a tavasz után.

A cigaretták is visszafele égnek.
Vérben úszik egyetlen szeme az égnek.

Síró, sánta alakok rohannak messze.
Tudják: volt jövő, de múlt vajon lesz-e?

A hold sugaraiból kilép a sátán
két hófehér angyalszárnnyal hátán.

Fekete falakon folyik az öröm.
A kevlár küllőket kettétöröm.

Tovaszáll minden telelő madár.
Megszűnik minden legelső szabály.

Birkák terelik a terelőkutyákat.
Ellenségek szeretnek, szeretők utálnak.

Az alkohol szül egy józan gondolatot.
Egy kisfiú eldob egy követ, mit szorongatott.

Fülembe suttogsz s szemembe hazudsz. A
tér meddő lett, agonizál az utca.

A papírokról a tollakba vissza-
folynak a sorok. Minden feketén tiszta.

A levelek befagynak a Duna jegébe.
Pestet a tél végtelen kezével elérte.

A szájkosár zuhan, s mire földre ér
a kutyák némán állnak. Negatív éj.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.