A földből maró méreg csörgedezik
a fákba, mik részegen dülöngélnek.
A tavaszt örjöngve öklendezik
magukból. Most törött ének

bugyog a madarakból. A kukacok
csőreikben újra életre kelnek.
Villanykapcsoló után kutatok
a semmiben. Minden túl fekete

és üres. Minden túl néma, de
egy süketítő hang szól a távolból.
Mire ideér, már csak méla nesz,
mi a sok fájdalomért kárpótol.

Az óra ma elkezdett visszafele
forogni. A kezdetben még simogató
parázs azt suttogta: "Tiszta leszel".
Mosolygott minden kiolvadt tó,

majd üvöltve kiöntött medréből.
A halak veszetten vergődtek a parton.
Hófehér bárányok lettek a medvékből,
s patakokban folyt belőlük a bor. Karton-

ként tépi szét a szél a lantokat.
A fák a tavaszt öklendezik.
A távolból egy fuvallat erősödő hangokat
hoz: négy veszett ló közeledik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.