Fadeszkákon lépdelve egy karóval jöttem.
Köröttem megőrült az április. Szívem hideg.
Titkokat üvöltve, melyeket nem mondtam senkinek.
A sínek között írok most a Nirvána-ködben.

A boldogság énekese nem vagyok. Nem én!
A plakátok magányát dalolom csak eztán,
így eltévedt lovas leszek a halottak élén.

egy bekerített házban, mi szavaimnak mentsvár
őrzöm önnön betűim, s azok tükörképét:
e bíbor színű foltokat egy kifakult fadeszkán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.