I.

Minden fa rügyeit dobálja.
Magamba szívom a cinegék dalát,
mint egy hatalmas, virágzó dobhártya.

A gardróbban alszik egy télikabát.
Zöld-sárga-kék trikolor kokárda
a mező. A tavasz szétszórja szagát.

II.

Az emberek most az utcákra ömlenek,
akár a sebesen áradó patakok.
A táj teljesen szende szőke lett,

mint egy ifjú bikát váró ősz matador.
Én még egy darab bú, egy szörnyeteg
után az üres zsebemben matatok.

(De hiába)


III.

A napsugár, mint vékony melír
fekszik a fűszálakra mosolyogva.
A természet reneszánsza verseket ír

a szemekbe. Az éjek sem komorodnak.
Eme intenzív reinkarnáció: arcodon pír,
amibe némán osonok ma.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.