Ha elmész, türelmetlenül kopog
  a tél. Vándormadár vagy?
Ujjbegyeim féktelen csapódnak
  szobám fehér falára.

Ha elmész, zavart agyamban
  kopogni kezd egy távíró,
és lábaim céltalanok, mintha
  megszűnne a gravitáció.

Ha elmész, minden üres kicsit
  még inkább üres lesz.
Fejem zúgása akkor odasimul
  az érdes ablaküveghez.

Ha elmész, lépteid lágy hangját
  fülemet földre hajtva hallom.
A szívem magánya mélyen zuhan
  s összetörik a padlón.

Ha elmész, arra vágyom csak,
  hogy ott jobban szeress,
mert kívül, belül minden részem
  a térben téged keres.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.