Keresem egy kör végét:
A pontot, ahol összeér
a nyár a kopogó ősszel. Még
belém lövi tár-örvényét

a forróság. Egy görbe kéz-
fej a nap: ledobja lágy sörényét.
Kiszórja még pár töltényét,
majd az ősszel összenéz.

A végtelen szürkés kék ég
tükröződik a szemeken.
A levelek szétszórt fényén

megcsúszom és elesem.
A háborúban csak a békét:
s egy körben a végét keresem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.