Jó lenne megvenni azt a vöröses házat.
Tudod, amit múltkor itt az egyik mellékutcán
láttunk. Amin a festék majd örökre szárad.
Miben egyszer majd mellém bújsz tán.
Azért jó lenne felnőni egy kicsit korábban.
A fákat nézni, mintha gyerekeink lennének.
Fehér kerti asztalt venni a Corában,
min aludni a holdfény majd éjjel megtérhet.
Otthagyni a régi, zajban úszó lakást.
De a macskát azért vihetnénk magunkkal.
Az ősz elhagyna, tán unszolna mást,
s nyári délutánon lángolna az udvar.
Hót kotorni télen a járdán. Tavasszal
öntözni a fűszálakat, míg erőre kapnak.
Füledbe súgni, hogy nézz a magasba
ott vadrózsák futnak a tetőterasznak.
Jó lenne addigra megtanulni fogni
kezedet szüntelen, mint összenőtt ágak.
Egymás szemében, gyertyaként elfogyni.
A hold födte kerti asztalra viasz szárad.
A parfüm-oxigén elegyet lélegezni.
Vörös festéknek lenni, mi körmödre szárad.
Jó lenne egy kis pénzt félretenni,
hogy megvegyük majd azt a vöröses házat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.