Belőled magamba pár bútort áthozok.
Némelyik szétesik. Csináld magad
módra szerelem őket. Árbócok
a függönyök. Eszembe jut: imádtalak,
mikor nálad - akkor a még az összeszerelt -
kanapén feküdtünk, s azt dadogtam,
hogy holnap az új lakásban körbe megyek.
Most itt áll a gangon darabokban
az a kanapé. Mi még nem esnénk szét.
Üresen is megteszi a nappali tán,
csak legyen benne pár jó esténk. Szép
voltál. Az is vagy. Gargalizálj
nyelvemmel, akár itt a gangon.
Feküdjünk most rá törött íróasztalra.
Neked adok mindent. Vidd a hangom!
Hallgasd, amint tiédet magasztalja!
Nézzünk körbe. Nézd a jövőnk!
Olyan meghitt családifészek-szerű.
Üresen is. Ott egy kép a nagyszüleimről.
Egyszer mi is fényképek leszünk.
Hallgasd a neszeket! Ez csöpögés volt?
A lépcsőházban csatorna csöpögést hallani.
Tudtuk mindketten, hogy költözéskor
elkerülhetetlenül majd elveszik valami.
Bennem csak te, s benned csak én,
a korhadásban csak az ősz volt fontos.
Valami elveszett, de vigasz azért:
hogy ez a lakás, végre összkomortos.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.