Legalább álmaimban úgy teszel...
Csak nem tudom, így jobb, vagy rosszabb...
az öröm rövid, ha az ébrenlét hosszabb...
s remélem: majd összeér két út egyszer....

A fikciók áruk: az agyam egy kirakat...
golyóálló üvege lassan félbetörik...
s belőle a képzelet félve ömlik
szerte, mikor szemem olykor leragad...

Szőke munkáslány dől neki a szélnek.
Egy barna szeretővel vágtatnak lóval.
Előttük végtelen macskakő az élet.

Kupacba gyűlik a sok álmatlan óra...
Ez direkt éberség. Tán azért, mert félek,
hogy az álmok soha nem vállnak valóra...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.