A levelek a földön: szép színpompa
S kihaltak az utcák így négy fele,
csak egy tavasz-lelkű alak ténfereg
S lába ütemet lép, mint a szinkópa.

A természet öngyilkos lett már.
Esik az eső, s tűz a nap.
Ketten ülünk most egy fűz alatt.
A táj is vörösbe vedlett már.

A parázsló korong a tájba életet visz,
ahogy a te érintésed engem éltet.
Mások számolnak: tizenegy, tíz,

de hol a vége van az égő égnek
szemünk csak arra tekint, hisz
szerelmünk is csak ott ér véget.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.