A december megőrült.
Visszatuszkolta az őszt
az üres fák tetejére.
A halálba vetődsz

s közben rájössz, hogy
még nem mehetsz. Megállsz
a lágy levegőben és
a virágzó őszben vegetálsz.

A december megőrült.
A napot most prizmaként
szórja szét az ablak.
Az ég újra tiszta kék.

Hideg szél fúj újra,
de a hónak nyoma sincsen
Visszadobta az Őszt ez
a fehér, vén, kopasz Isten.

A december megőrült.
Meleg lehelete elér.
A bor újra érlelődik s
újra penészedik a kenyér.

Egy nevet üvöltök hangosan.
Dallama szívemben tövis.
Ahogy visszalökte az Őszt,
tán visszalöki őt is

a fehér, vén, kopasz Isten,
de a hangnak nyoma sincsen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.