A sikátorokban síró mentőautók
visítanak. Nevet a hó a szirénákon.
A tél, ez az unott utazó
kinyitja ma szívét. Táncol

Pest fölött. A játszóterek
ürességgel telnek meg. A hinták
magányukban maguktól lengnek.
Egy padon bunkó-formájú szivart
gyújt Szindbád.

A fák lágyan susogják a halált,
melyet senki sem érthet, mégis
érti mindenki. A Tél még talál
egy fehér virágot, egy múló fétist.

A színek beton szárnyakon lebegnek
az utazó éhenkórász őket felfalja.
A sikátorban semmi sem maradt már,
csak a szirénák távolodó hangja

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.