Versenypályák hajtűkanyarjaiban
előz meg a valóság. Egyre messzebb
kerül tőlünk, mégis itt a karjainkban
az illúzió így percről-percre lesz szebb.

Körbe kocsikázunk kettőnk álmának
mértani közepén: egy amolyan őszülő őszön,
melyen vigyorogva harapunk az almákba
s közben elönti a pályát a tapsözön.

Vöröslő betontömbök lágyan lihegnek
lábaink alatt, rajtuk már csak magány maradt.
Olvadó betontömbök almafás ligetben,
egy kettényílt kígyó a beton alatt.

A verseny vége felé beléd törölközöm:
a szakállamal hajhagymáid simogatom.
Közben szemeinkből csöpög ez az örök-közöny:
a salakágyra csúszó, hamis irodalom.

A házak mellettünk oly gyorsan rohannak.
Tudom, hogy a végére egyedül maradok
s akkor a fejemben apró illúziók rohadnak:
versenypályák, ligetek, hajtűkanyarok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.