Eltűntek az LY-ok. Juk maradt a hejükön.
Eladtuk az ABC-t: Ojan magyar módon betűzök.
Hová tűnt a sok LY? Méjen lent a Dunában
apájkor
süjjedek. Minden nyelvész sikojok közt lapátol.

Én Sára Gergej vagyok. Fejünk fölött...
Na tudjátok... A felejtés tengerén csekéj öröm,
hogy én még emlékszem rád, LY.
Ojkor
részegen émejgek a jó bortól.

A kastéjokban a földre ejtett karabéjok
fölött sójmok röpködnek. Közel az élboj.
Tavaj sem ért semmit a lágy tekintéj.
Hogy szemben élj
az árral, kell egy szeméjes szenvedéj.

Minden LY nekem szentéj. Ti meggyalázzátok
e szentéjt szabájok nélkül. Ez átok!!!
Az értelem vakító fényét most fedi
a homáj.
Fojtatom: szememből fogoj könnyek fojnak.
Hogy mennék tovább?

LY! Az uszájod elsüjed. A gója többé nem jön.
Így nem is megy el. Egy skatujázott sikoj feltör
belőlem. Nem jön a gója. Szájában nincs pója.
Cikkejek
maradnak csak emlékeidből LY! Az ország szívbeteg.

Ne haragudj ránk LY! Sírjukban forognak a költők.
Dögkesejűk eszik az emlékeket.
Az űrben bojongó bojgókat nézve szemükben
csillog a szemem.
LY! Te örök pisztoj, gojó,
szeszéjes, haldokló sejem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.