Ketten : egy lábak nélküli asztallap
vagyunk egy mezőn, hol a bárányok hallgatnak,
s velük hallgat a táj is.
A természet apró rezdüléseire rendre
ráhúzunk valami paranormálist.

Ketten: egy istállóban alvó szénaboglya
vagyunk. Mosolyunk a néma táj széttaposta.
Földre ömlött kis csokrokban
hever a nevetés. A tájat átszelő patak-
ban üres üvöltések sodródnak.

Ketten: magukban gyönyörködő nárciszok
vagyunk. A csöndben minden bárány pánikol:
a szénában szerteszét szaladnak.
Szemünk a kopár mezőre néző hazugon
fénylő vakablak.

Ketten: e tájon sebesen sántító
öregember vagyunk. Március idusán titok
e semmiben lágyan levitáló tér hasábja.
Ketten vagyunk e szótlan tájnak
a gyarlón gyönyörű némasága.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.