A valóság kanyargó kertek alatt mászik
négykézláb, mint megviselt, sáros katona.
Az ég még magában elszámol százig,
majd örökre bezár e sármos kaloda.

A bűn a csatornákba csobogva csorog.
A fák kézen fogva állnak, magányosan,
mint összefüggéstelen végtelen verssorok,
mikbe belegabalyodunk halálosan.

Karmaikkal veszélytelen haláltusát
vívnak felettünk a szép szárnyú esztendők.
Az ősz madarakat megaláztuk már.

Még meg nem írt cikkekről a magány tervet sző.
A bűn s a valóság egy lejárt újság-
nál a fejen álló, szerény szerkesztők.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.