Hajad bíbor, őszi levél
egy mély-kék tenger felett lebeg,
miben olykor csillognak a ledek.
Mint vak bohóchal, úszom beléd.

Oly sima, s oly szép e víz.
Háton fekszem, a nyugalom dúdol.
Boldog vagyok a maró bútól,
hogy ismeretlen tengeren evezem.
Holnap nem látlak. Nézlek is.

Fogaid: fehér jégcsapok.
A tisztaságon túl titkokat zengnek
csendben. A nap is szenved,
hogy már csak te vakíthatsz. Néma ok

vagy a fájó örömömre. Még legyél
a kék tenger, ami fölött lebeg hajad,
e bíbor, őszi levél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.