A fák fekete árnyékai most,
mint buja, meztelen szüzek
vonaglanak. A pislogó nap tüzet
rak arcomon. A járdán a kosz

alszik. Egy magányos, piros tűzcsap
körbenéz, mintha az úttesten
akarna átszaladni. Én úgy festem
az utcát a lapra, ahogy egy fűzfa

egy szűz lány haját kontúrozza.
Fölbugyog a fapadok álma:
Támlájukon dalok csókolóznak.

Az idő, s tér vigyázzban áll ma.
A sok magas lány még kopasz,
de a tavasz már válluk rázza.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.