Borzasztó békés a Duna-part ma.
A vérző horizont, mint végtelen
mosoly csillog. Nem vezetnek utak arra.
A jeges víz tisztán csobog ereimben.

Egy napsugár, mint haldokló csuka
ficánkol még, s közben egy másik
a fűszálakra borul, mint fehér csuklya.

A földben most már a tavasz ás itt,
a nap pedig végre lecsukja
szemét, ahogy a táj még egyszer ásít.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.