A múltból mára tán nem marad más,
csak mély merülés, mi pusztán ok
a magányra. Minden óra kalapács,
s a napok fehér musztángok.

Lábuk mögött mély az árok,
s benne a negatív szárnyú atom.
Én Dopplerként a jelenben állok
és a mélyülő nyerítést hallgatom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.